Visszafogott ember vagyok. Mindig is az voltam. Nem vágyom hangos jelenlétre és reflektorfényre, sokkal inkább a csendre, a munkára, arra a pillanatra, amikor egy anyag a kezemben megmutatja, mivé válhat. Amikor a BHARB elindult 2018-ban, ez teljesen természetes döntésnek tűnt: a ruhák álljanak előrébb, ne én. Egy kis családi műhelyben kezdtük, csendben, odaadással, és azt gondoltam, hogy ha a ruhák elég szépek, elég gondosak, elég különlegesek, akkor nincs szükség arra, hogy én is ott legyek a képen, elég az, amit létrehozunk.
Ez részben igaz is volt, a ruhák valóban meséltek. Minden egyes darab, amit elkészítettünk, magában hordozta azt az odaadást, amivel készült — a hosszas anyagválasztást, a gondos szabást, azt a pillanatot, amikor egy sziluett hirtelen formát ölt, és tudod, hogy ez az. Nem véletlen, hogy minden kollekciódarabnak nevet adok. Mert számomra egy ruha csak akkor válik igazán azzá, ha karaktere van, ha valakihez tartozik, ha van neve, amit természetesen fejből tudok.
Egy márka mögött mindig van egy ember
Viszont az évek alatt egyre többször éreztem, hogy valami hiányzik. Nem a ruhákból, hanem abból, ahogy megmutatjuk magunkat a világnak. Egy márka mögött mindig van egy ember. Van egy kéz, amely megfogja az anyagot, és érzi a súlyát, a fényét, azt, ahogy mozog — nálam ebből a tapintásból indul el minden. Van egy ceruza, amellyel valaki leül, és rajzolni kezd, nem azért, mert tudja, hova tart, hanem mert el kell indulnia valahonnan. Van egy döntés, hogy melyik anyagot, melyik csipkét hogyan kombináljuk, és még ezernyi kisebb-nagyobb döntés. Ezek a döntések mind tőlem jönnek, és eddig ezeket szinte soha nem mutattam meg.
A BHARB indulása óta rengeteg minden történt. Azóta három gyermekünk van, a vállalkozás nőtt, a soproni showroom megnyílt, és a ruhák egyre messzebbre jutottak el.
Minden ruhánk kizárólag rendelésre, méretre készül. Ez nemcsak személyesebb, atelier jellegű élmény, hanem igény alapú gyártás is: arra törekszem, hogy a lehető legkevesebb szabászati hulladék keletkezzen, a megmaradt kis darabokat pedig kellékekhez, virágokhoz, díszítésekhez használjuk fel.
A nő, akinek tervezek
Az évek során egyre inkább azt éreztem, hogy a legszebb ruhák nem a méretekből és a szabásvonalakból születnek. Hanem abból, hogy megértjük egymást. Abból, hogy hasonlóan gondolkodunk a szépségről, és létrejön közöttünk egy bizalom.
Tervezés közben nem egy típust látok magam előtt, hanem egy embert. Valakit, akivel kapcsolódni tudok. Amikor ez a kapcsolat megszületik, a ruha szinte magától kezd formát ölteni. Számomra itt kezdődik a tervezés — még az első anyag és az első vázlat előtt.
Mostantól én is megszólalok
Az évek alatt lassan, fokozatosan érett meg bennem a felismerés, hogy egy márka akkor válik igazán emlékezetessé, ha van mögötte valaki, aki megmutatja, miért csinálja. Nem egy hirtelen pillanat volt, nem egy döntés egyik reggel, inkább egy lassú, csendes érlelődés. Ugyanolyan, mint ahogy egy anyag fényben mást mutat, mint árnyékban.
Mostantól szeretnék több mindent megmutatni abból, ami eddig csak a műhelyen belül vagy akár csak bennem létezett. A tervezés folyamatát, az anyagok világát, azokat a pillanatokat, amikor egy elképzelés hirtelen valósággá válik, vagy éppen egészen más irányt vesz, mint amerre indult. Nem tervezek nagy bejelentéseket, nem lesznek látványos kampányok. Inkább apró ablakokat szeretnék nyitni – a munkámba, a gondolkodásomba, abba, ami engem mint tervezőt valójában meghatároz.
Eddig a ruhák meséltek helyettem. Mostantól én is megszólalok.
Barbara