ESKÜVŐJÜK TÖRTÉNETE

Alexandra és Richárd szerelme sok szempontból különleges és példaértékű. Fiatalon, mondhatni, hogy gyerekként ismerkedtek meg és lettek szerelmesek egymásba. A felnőtté válás útján támogatták egymást és szerelmük csak érettebb és erősebb lett az évek alatt.

De a többit már meséljék el ők…

„Öregedjünk meg együtt, a sors bármit rendel. Így állunk elébe mi, ketten, egy szerelemmel.“

(John Lennon)


Hogy ismerkedtetek meg?

Igazából mindig is ismertük egymást. Egy helyen nöttünk fel. Egy idősek vagyunk és a baráti társaságunk is mindig közös volt. Az évek alatt még osztálytársak is voltunk…

Milyen volt a lánykérés?

​Nagyon romantikus, filmbe illő lánykérés volt. A Bledi- tó közepére becsónakáztunk, ő evezett és a csónakban térdelt le elém és feltette a nagy kérdést. Természetesen igent mondtam. A legboldogabb igent.

Hogyan fogtatok hozzá az esküvő megszervezéséhez?

​Először helyszínt kellett keresnünk, mert az meghatározta az esküvő dátumát és a stílusát. A családunk és a baráti társaságunk egyes tagjai között nagy távolságok vannak. Így sok helyszínt megkerestünk. Ezután következett a szolgáltatók kiválasztása, a ceremóniamester, a dj, a dekoros, a fotós, a videós stb. Nem egyszerű egy közel 100 fős esküvő megszervezése, de egy dolog volt ami miatt nem aggódtam, az a ruha.

Milyen menyasszonyi ruhát képzeltél el magadnak?

Tudtam , hogy BHARB ruhám lesz. Volt egy kép a fejemben mit szeretnék, de természetesen nem az volt a legelőnyösebb számomra. Az ami máson gyönyörű, az magamon mégsem tetszett. Így egy ruhapróba után közösen alkottuk meg álmaim ruháját, azóta sem választanék másikat. Először egy nagyszoknyás, sima, fehér ruhát képzeltem el. Klasszikus és letisztult lesz az én ruhám, gondoltam, de a próba során mégsem jött az érzés. De Barbara segítségével megtaláltuk a tökéletes ruhát, ami szinte teljesen ellentéte volt az eredeti elképzelésemnek.

”A ruha minden szempontból tökéletes választás volt a nagy napunkhoz. Csodálatos nőnek, különleges menyasszonynak éreztem magam! “ 

És végül milyen lett?

A nagyszoknyát elvetettem. Valahogy soknak éreztem. És végül egy könnyed, enyhén sellő fazonú, tiszta csipke ruha mellett döntöttem. Az tüll uszály pedig levehető volt. Imádtam. Kifinomult, elegáns, kicsit vintage, könnyed és kényelmes. Nagyon jól éreztem magam benne.

Mi segített a választásban?

​A különböző stílusú, fazonú ruhák felpróbálása, mert ilyeneket azért nem minden nap visel az ember és nem tudja, hogy hogy áll neki, valamint Barbara szakmai szeme és tanácsai 🙂

Milyen élményeid vannak a ruhapróbákról?

Jó hangulatban teltek a próbák, nem volt olyan kérés, kívánság, amit nem tudtak teljesíteni. Jó volt látni, hogy egy ilyen ruha hogy készül el lépésről lépésre.

Volt egyéb fontos kiegészítője a megjelenésednek?

A csipkés ruha volt a főszereplő, nekem a kiegészítők aprók voltak, hogy ne vonják el a figyelmet a ruháról. Túl sok is lett volna a csipke mellé.

Milyen volt a csokrod?

A csokrom úgynevezett “greenery” volt, sok zölddel és mellette fehér, pasztell virágokkal. Nagyon jól passzolt a ruhámhoz.

Volt menyecske ruhád?

Igen. Szintén Barbarával álmodtuk meg. Egy nem hagyományos, azaz nem piros, hanem rosegold térdig érő ruha, csillogó csipkés elemekkel díszítve.

Mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok a nagy napon?

A first look, sosem felejtem el ahogy a párom meghatódott.
A polgári szertartás a dombtetőn és utána a kivonulás, nagyon szép és jó hangulatú volt.

Tanácsolnál valamit azoknak, akik most kezdenek bele az esküvőszervezésbe, ruha keresésbe?

Időben álljanak neki, kb 1 évvel a nagy nap előtt, hogy minden szolgáltató elérhető legyen, akit akarnak. A ruhakeresésnél pedig nagyon sokat segít a ruhapróba, hogy megtaláljuk mi az amiben igazán jól érezzük magunkat. Fel kell próbálni különböző stílusú, fazonú ruhákat, mielőtt megtaláljuk vagy megcsináltatjuk az igazi nagy betűs RUHÁT.

És végül…Milyen érzés férj és feleségnek lenni?

Aki megtapasztalja, az érteni fogja, hogy mire gondolok. Férj és feleségnek lenni ugyanolyan, mint előtte, de valahogy mégis más, ami megfogalmazhatatlan, de mindenki érzi.

Szolgáltatók:

Helyszín: HILLTOP BORHOTEL NESZMÉLY

Fotók:

Szertartásvezető:

Ceremóniamester:

DJ:

Dekor:

Esküvőszervezés:

Smink: FUNG SZABINA

Haj:

Csokor:

Torta/Desszert:

Öltöny:

Gyűrűk: Briolett Ötvösműhely